6.fejezet- Adománygyűjtés és veszekedés

 ~~~~Mona szemszög~~~~
    Claret vigyorogva szökdécselt hozzánk, mi pedig hangosan vihogtunk. Sarah, mint általában ezt a melltartója pántját igazgatva tette.
- Máris becserkészted az új fiút?- kérdeztem.
- Neeem.-pirult el.
- Mi a neve?
- Jeff.
- Aranyos.- mondta Zoe.
- Ha hallanád az egész nevét, akkor nem ezt mondanád.
- Hadd találjam ki! Jeff Pussyface!- kiáltottam. Kicsit hangosabban a kelleténél, ezért mindenki ránk figyelt.
- Perverz disznó! Punciarc? Ez most komoly, Mona?
- Inkább mondd el.- Sarah végre abbahagyta a dekoltázsa igazgatását.
- Jeff Jefferson.
- Most viccelsz.
- Nem, dehogy.
A mi röhögésünk töltötte be az egész folyosót. Az összes tanuló minket nézett, de nem zavart, mert ezt már megszoktuk.
- Akartok még jobban nevetni?- mondta Sarah.
Igazából, már akkor is sírtunk a röhögéstől, de kinek ártana a boldogság?
- Jöhet!
- Figyeljetek! Most úgy teszek mintha, elköszönnék!- suttogta aztán hangosabban szólalt meg. - Sziasztok csajok!

                                                                                                                                      Elindult a szekrények felé, ahol a focista fiúk és az informatika klubosok (öhhm, stréberek) álltak. Hirtelen elesett,leejtette a könyveit, de tudtuk, hogy direkt csinálta. Minden férfinemű aki a környéken volt, odaszaladt. Egymással veszekedve segítették fel Sarah-t és vették fel a tankönyveit.
- Ekkora balekokat...- sétált oda hozzánk, közben nevetett.
- Sarah, miért gonoszkodsz folyton?
- Nincs humorotok.- mondta, aztán sarkon fordult és elment.
    -Basszus, neki elfelejtettem szólni!- jutott eszembe.
- Miről?
- A plázáról.
- Ja tényleg.
- Mindegy!- mosolygott Claret.- Menjünk a dirihez!
- Az igazgatónőhöz, drágaságom!- nevetett Zoe.
- Jaj, tényleg! Bocsásson meg, kedveském!
     Elindultunk hárman az irodába, közben arról veszekedtünk, hogy ki beszéljen. Végül úgy döntöttek, hogy én, mert olyan "meggyőző" vagyok. Bekopogtattunk az ajtót, aztán meghallottuk az igazgatónő rekedt, öreg hangját.
- Gyere!
- Jó napot Mrs. Thatcher!- mondtuk kéjes hangon.
- Szervusztok lányok.
Nem tudom hány dioptriás a diri szemüvege, de az biztos, hogy nyolcszorosára növeli a szemgolyóját, ezért úgy néz ki mint egy bagoly. Mint mindig, amikor meglátjuk, elkezdtünk röhögni, de próbáltuk visszafojtani.
- Szóval...-mondtam, de elég nehéz volt megszólalni.
- Miss Parker?- vonta fel a szemöldökét az igazgatónő, amitől csak még röhejesebb volt.
- Tudja, a CoCo Tau forgalmazza a jótékonykodást... A Unicef tart ma egy adománygyűjtést az etióp gyermekek számára.
- Ühüm.
- A lényeg, hogy szeretnénk rá elmenni.
- Hol lesz ez?
- Focus Plaza.
- Utánanéznék...
- Természetes! Írja be ezt a webcímet!- a kezébe nyomtam egy papírcetlit, amit Zoe adott nekem, mert csinált a Unicef-nek egy áloldalt, amin rajta van, hogy ez az adománygyűjtés tényleg létezik. Mrs. Thatcher egy ideig csak a monitort bámulta óriás pupilláival, de aztán előhúzott egy papírt és lefirkantotta a maga részeges írásával:
Tisztelt Tanárnő!
A CoCo Tau szövetség tagjait elkérem a társadalomismeret előadásról és megkérem, hogy délután juttassa el hozzájuk az anyagot. Köszönettel: Racquell Thatcher, felettese.
- Nagyon köszönjük!- erőltettünk vigyort az arcunkra aztán kiléptünk az irodából.
      Összegyűjtöttük a lányokat és aláírattuk az oktatókkal az igazolást. Diane és Sophie kocsijával mentünk a Focusba. Hihetetlen, hogy még ilyenkor is tele van a bevásárlóközpont! Miért nem dolgoznak az emberek? Mondjuk, én beszélek...
- Kell vennünk egyen pólót és egyen szoknyát! Hol kezdjünk?- állt meg a bejáratban Claret. Sosem szoktunk ugyanolyan ruhákat venni de mivel egy hét múlva volt az Eastern Szövetség Bemutató, ami arról szól, hogy fölsorakoznak a klubbok az egyetem előtt és a gólyák tájékozódhatnak egy kicsit, de sajnos oda kell egyenruha.
- Egyértelmű.- mondta Nicky aztán kórusban folytattuk.- Chanel!
Elindultunk a "mi kis mennyországunk" felé. A boltban észrevettem, hogy Sophie nem válogat olyan önfeledten mint általában.
- Mi a baj?- kérdeztem tőle.
-  Figyelj, van ott egy férfi az öltönyöknél.- suttogta.
- Igen?
- A parkoló óta követ minket...
- Biztos?
- Igen! Nem vagyok hülye! Jaj, már megint minket néz!
Kicsit túl feltűnően néztem hátra, ezért összetalálkozott a pillantásunk. Elkapta a fejét, ahogy meglátta, hogy őt nézem. Fekete napszemüveget viselt, és kalapját az arcába húzta. Magas volt és nyurga. A fejfedője alól kilógott néhány barna hajfürt.
- Claret siessetek! Menjünk vissza a suliba!- mondtam, de nem foglalkozott vele.
- Mi a bajod?- kérdezte.
- Semmi.
Megláttam egy fekete bő haspólót, aztán úgy döntöttem, hogy az jó lenne. Igazából akkor teljesen mindegy volt, hogy mit fogok majd fölvenni, csak arra vágytam, hogy végre biztonságban érezzem magamat.
- Csajok, erre rátudnánk nyomtatni a logót.
- Igen, egész jó...
- Nem egész jó, hanem most erre az alkalomra tökéletes! Szoknya van már?
- Igen.- mondták kórusban.
- Akkor húzzunk el gyorsan!
- Mona, minden oké?
- NEM!- kiabáltam. Néha odapillantottam a férfira, és észrevettem, hogy újra minket néz.
- Jól van.- nézett rám furán Claret.- Mindenki vegyen le belőle a saját méretében!
Szerencsére senki nem kérdőjelezte meg a döntést, így szépen sorjában leakasztották a pólókat, aztán kifizettük a suli pénzéből.
      Elindultunk a parkoló felé. Ahogy elindultunk, néhány perccel utána észrevettem, hogy a férfi is oda tart. Most már biztos voltam benne, hogy Sophie-nak igaza volt. Ahogy lelassultunk, ő is azt tette. Ahová kanyarodtunk, ő is arra ment. Amerre néztünk, ő követte a tekintetünket. Beszálltunk a kocsiba, én elvállaltam a vezetést. Amikor mindenki elhelyezkedett, beletapostam a gázba, közben végig a kis Smartot figyeltem, amiben a titokzatos pasi ült. Szorosan utánunk jött, nem figyelve az útra.
- Szóval, mi a gond Mona?- kérdezte Daisy, sipító hangján.
- Figyeljétek, mögöttünk kettővel azt a fekete kocsit! Ül benne egy fickó, aki már azóta követ, amióta a plázában vagyunk.- feleltem.
- Komoly?
- Ühüm. Nem tudom, kicsit paranoiás vagyok a Downey ügy miatt.
- Szerintem mindenki. Egész éjszaka nem aludtam, amikor pedig sikerült lehunynom a szememet furcsa hangokat képzeltem be magamnak.- mondta Winter.
- Tegnap este, amikor már nem láttatok, átmentem Dan-hez, annyira be voltam szarva. Aztán reggel visszajöttem.- szólalt meg Daisy.
- Nem tudom miért vagytok úgy kiakadva. Teljesen biztosítottuk a házat azóta, hogy meghalt.
Claret-nek nincs igaza. Ezek a gyilkosok bárhogy bejutnak! De nem is ez a lényeg! Egy hulla feküdt a tetőn, ez azért mégis elég ijesztő.
- Bakker lányok, van valakinek lapátja?- kiáltott Winter.
- Nyugi, szereztem!- mondta Claret.
- Akkor délután eltemetjük Downey-t. Oksi?- kérdeztem.
- Jó. Figyeljetek, én utána elmegyek Dan-hez. Nem hiszem, hogy a CoCo házban maradnék.
- Szerintem én sem. Elhívtak a buliba Casey-hez.- mondta Winter.
- Engem is.- csatlakozott April, aki mindig Winterrel van. Soha nem szakadnak el egymástól, ami elég vicces, mert a nevük szerint teljesen ellentétek.
- Szuper!- kiáltott szomorúan Claret.
- Figyelj, tudom, hogy ez neked nem esik jól, de az a ház nem biztonságos.
- Annyira nem érdekel, hogy mit csináltok, oké?
Visszaértünk a sulihoz, aztán berohantunk az épületbe. Ide már nem követett a férfi szerencsére.
       A maradék órák simán lementek, aztán haza mentünk. Lapátoltunk fél órán keresztül, amikor végre sikerült egy normális gödröt létrehozni. Megkértük Joe drágát, hogy hozza le Downey-t és helyezze el a gyönyörű sírjába. Dobtunk rá pár vörös rózsát, aztán visszaraktuk rá a földet. Nem volt túl ünnepi a temetése, de egy gyilkosság volt, így nem is gond.
       Miért nem szólunk a szüleinek? Néhány nap múlva észre fogják venni, hogy nincs meg, akkor azt hiszik, hogy eltűnt. Senkinek nem szabadna tudnia, hogy a CoCo házban hányan haltak meg. De sajnos nagyon sokan pletykálnak, így kijutott a külvilágba. De egyelőre még úgy gondolják, hogy csak mende-monda.
       Kezdett sötétedni. Claret nagyon ideges volt, mert mindenki elment valahová, rajtam, Zara-n és rajta kívül. Igazából én is nagyon féltem, de tudtam, hogy nagyon kiakadna, ha én is elmennék, de muszáj volt egy próbát tennem.
- Figyelj, Claire...
- Hallgatlak.- mondta ingerülten.
- Csak annyi, hogy esetleg átmehetnénk az Alfákhoz...
- Ahhhhjjj, menj csak!- kiabált.
- Te nem szeretnél?
- Nem hagyom cserben a CoCo Tau-t!!!! Tűnjetek el! Most!
- Claret, hagyd már abba! Nem vagy normális! Nem arról beszélünk, hogy itt hagyjuk a klubbot, hanem arról, hogy két napja meghalt itt egy lány! Meggyilkolták! Nem szeretném úgy végezni ahogy ő!- ordítottam.
- Mona, csalódtam benned! Nem akarlak látni!

5.fejezet-A nagy Ő

Downey hullája, hogy lehet ilyen nehéz?! Most egy okos újonc; Daisy kitalálta, hogy rakjuk ki a tetőre. Meglehetősen meleg idő van ki szóval nem fog megfagyni a hullája. Monával és Zoeval próbáljuk kituszkolni az ablakon, de persze sehogy se sikerül.
-Lányok szólok Joe-nak, hogy segítsen-mondom. Persze a dékán megengedi, hogy legyen egy fiú a lányszövetségben. Ez nálunk nem fura főleg, hogy meleg. Leszaladok a körkösösen haladó lépcsőn, de a lépcső fordulónál megállok és ordítok neki, hogy jöjjön már. Meglátom Joe körvonalát az lépcső fordulóban. Magas testén kirajzolódnak az izmok. A feje kopasz. Nem látszik rajta, hogy 17 éves, kevesebbnek tűnik. Előlép és elsétál mellettem. Zoe hangját vélem hallani.
-Claret! Sikerült kirakni Downey hulláját, de...- nem tudja befejzeni, mert közbe szólok.
-Ügyesek vagytok!
                        ***
Egy nagy csörrenésre kelek. Jajj, ne ma van iskola!
Kikászálódok az ágyból és veszek egy pillantást tükör képemre. A szőke hajam nagy csomókban szétáll. A szemem duzzadt a fáradtságtól. Arcom pedig, mint általában sápadt.
Nem foglalkozom a külsőmmel, hanem csak leszaladok az ebédlőbe. Kiöntöm egy tálba a napi müzli "adagom" és felöntöm a hűtőben talált tejjel. Hamar befejezem az evést ezért át szökkenek a nappaliba és leülök a pihe-puha kanapéra. Keresek egy normális csatornát a közös tévén amit még az iskola adományozott. Csak kapcsolgatok és végül egy horror filmet találok.
-Szia! Mit csinálsz?- hátrapillantok a hang forrása felé, de látom, hogy csak a drága Monám az.
-Ülök és várom a többieket. Rájöttem, hogy ma kéne mennünk suliba!
-Huh, nem számítottam arra, hogy esetleg tanulni is kéne!-mondja és a végén felnevet.
-Azt mondták elvileg egy évben 80-100 napot elvileg kell az iskolában tölteni.
-Menjünk el a rászorulóknak pénzt gyűjteni!
-Mi?!- kérdezem, mert a CoCo Tau és a többi ember meg a kímélet egy teljesen más fogalom ezt nem értem.
-Úgy értem lóghatnánk azzal az érvvel, hogy rászorulóknak gyűjtünk pénzt a plázában!
-Hmm ez jó ötlet!
-Oké majd találkozunk a sulinál! Reméljük jól tudsz hazudni szólj a többieknek én hamarabb elindulok!-mondom és felszaladok a lépcsőn. Felkapok magamra egy rózsaszín testre feszülő haspólót ami kiemeli az alakomat egy rövid farmerral és egy hippi napszemüveggel. Aztán nekiállok a hajamnak, de azzal is viszonyla gyorsan végzek.
-Sziasztok!-mondom trillázva mielőtt kilépek a házból és elsétálok a suliig.
Már nagyon rég jártam itt. Az iskola parkjában ülök és várok. Csak nem tudom mire és inkább lehajtott fejjel a gondolataimba merülök. Vajon, hogy halhatott meg Downey? És ki ölte meg? Erre még senki se jött rá. De személy szerint én félek a haláltól. És miért félünk a haláltól; mert nem tudjuk mi az. Nincs annál borzalmasabb dolog az emberiségnek, ha nem tudja valamiről, hogy pontosan mi is.
Valami kemény ütközik a vállamnak.
-Au!-mondom és hátrafordulok, hogy megnézzem ki az,de nem volt előttem senki. Halk nevetést hallok. Előre fordulok és gonoszan nézek az előttem álló személyre. Egy közepes méretű srác áll előttem. Nagyon helyesnek mondanám. Van valami különleges a tekintetében ami teljesen megfogott.
-Szia! Bocsi, véletlen volt- mondja és a hangja szinte egy másik világba röpít amiben csak ketten vagyunk.
-Szia! Semmi én nem figyelek semmire!-mondom mosolyogva.
-Remélem jól vagy.
-Soha jobban! Claret Laursson vagyok!
-Akkor jó! Én Jeff Jeffeson vagyok- mondja és cinkos mosollyal néz rám.
-Jeff  Jefferson?!-mondom nevetgélve.
-Ja furi név- mondja ő is nevetélve.
-Jeff-nek nevezlek az jó?
-Aha.
-Hányadikos vagy?
-Végzős.Jössz az ebédlőbe velem enni?
-Persze-mondom váll vonva.
Neki sose mondanék nemet.
Lassan sétálunk a tálcánkkal egy asztal felé.
-Mesélj magadról!
-Én vagyok a CoCo Tau klubb vezetője. Eléggé rossz életem volt idáig meghaltam az unalomtól, de mostmár inkább visszavárom a régi életem.Hallottál a dolgokról a klubban?- kérdezem óvatosan.
-Hát egy pár dolgot igen!- mondja széles mosollyal. Kicsit ideges lettem attól ahogy mondta.
-Uh-mondom szégyenkezve.
-Szia! Mennem kell! De itt a számom!- mondja és az ajtó felé pillantok látom ahogy Mona, Sarah és Zoe vihog rajtam és én csak visszamosolygok rájuk.

4. fejezet~ Downey

   ~~~~Mona szemszög~~~~
      Nem tudom, hogyan képesek most keresgélni a házban, ha egy hulla fekszik az első emelet 4-es szobájában.  Ha idejönnek házkutatásra, valószínűleg inkább egy halott lányt vesznek észre, mint két pár balettcipőt. Mondjuk ez a könyv eléggé érdekes, de akkor is...
      - A következő...- olvasta Zara. Gyorsan fölrohantam a lépcsőn a földszintre, többen utánam kiáltottak:
- Mona hova mész?
- Már megint mi bajod?
- Mit csinálsz?
- Semmit!- kiabáltam.
Hogy lehetnek ennyire érzéketlen fatuskók? Ezek az újoncok nem értenek semmit, ők nem tudják, mi folyik itt évek óta, mégis belerángatjuk őket ebbe az egészbe. Igazából a 4 év alatt, amióta én itt vagyok, csak egy gyilkosság történt. Downey- val együtt kettő. Mégis félek! Én nem fogok meghalni! Divatcéget szeretnék indítani és milliomos akarok lenni! Te jó Isten! Egy hulla fekszik az emeleten, én pedig azon gondolkodom, hogy mi legyen a magassarkú kollekcióm neve!
         Fölugráltam a lépcsőfokokat kettesével véve az emeletre. Benyitottam Downey szobájába. Csak most vettem észre, hogy a szoba egy romhalmaz lett. Az íróasztalát feldúlták, mintha kerestek volna valamit. A földön egy virágváza apró szilánkjai hevertek egy fehér rózsa körül. A babarózsaszín tapétáját vörös vérfoltok díszítették. A hófehér ágyon pedig egy lány feküdt. Arcán vérfagyasztó sikoly, szeme fönnakadt, tekintetében pedig halvány üresség honolt. Leültem a lábához, ami jéghideg volt és halványan bőrszínű, de a pigmentek már elhaltak.
- Downey, miért?
Nem válaszolt. Persze, nem lepődtem meg túlságosan.
          - Emlékszel, hogy mennyire féltél amikor Nancy meghalt? Most meg én félhetek miattad.
Ránéztem, aztán eszembe jutott az akkor még gólya Downey ijedt arca. Ahogy puha, falfehér bőrén egymás után folytak le a könnycseppek. Megszólalt vékonyka hangján, szipogva:
- Mona, mi folyik itt?
Nem akartam ijesztgetni, ezért azt mondtam neki, hogy senki sem érti. Pedig mindenki tudta, hogy mi a helyzet. Az öreg CoCo Girl- ök azt mesélték, hogy fellélegeztek, amikor elvégezték az egyetemet. Nem csak azért, mert diplomát szereztek, hanem, hogy elhagyhatták a CoCo Tau-t. A legmozgalmasabb időszak 1960 és 1970 között volt. Huszonhárom lány halt meg tíz év alatt. De most Downey a lényeg. Mit csináljunk vele? Mit mondunk a szüleinek?
            Kopogtattak az ajtón.
- Ki az?- kérdeztem magabiztosan, de belül rettegtem.
- Csak én! Ciara!
- Gyere csak!
Óvatosan letolta a kilincset, benyitott aztán ránézett Downey-ra, furcsa grimaszt vágott, utána úgy tett mintha nem undorodna tőle és rámmosolygott.
- Nem kell ezt csinálnod!- mondtam neki.
- Akkor jó.
Hirtelen eltűnt az arcáról az erőltetett vigyor. Aztán beszélni kezdett:
- Mona, tudom, hogy ez elég gázos, de ne akadj ki...
- Nem vagyok ideges, csak az zavar, hogy ő itt fekszik, mi meg semmit nem csinálunk.
- Jó, szerinted mi legyen vele?
- Nem beszélnénk meg ezt a többiekkel is?
Lementünk a pincébe, és szóltunk a többieknek, hogy jöjjenek fel, de az újoncok inkább maradjanak, és nézzenek körbe a házban.
- Szóval, lányok! Mit csináljunk Downey-val?
- Temessük el!
- Este 10- kor lapát nélkül?
- Hát, tényleg nehéz lenne.
- Esetleg elrejthetnénk holnapig a sövényben.- mondta April.
- Már bocs, hogy ezt mondom, de azok a borzok a kertben, bármit képesek megenni, és szerintem Downey ennél többet érdemel.
- Van valakinek még ötlete?
- Nekem!- jelentkezett Winter.- De hülyeség...
- Mondjad!
- Esetleg kirakhatnánk a tetőre. Azt úgysem nézi senki.
- Ideiglesen oké, de holnap szerzünk egy lapátot, jó?
- Hát, jó.
Amikor fel akartuk emelni, észrevettük, hogy 4 kést szúrtak a végtagjaiba, ezzel odaszúrva az ágyához. Pont úgy volt kifeszítve oda, mint Jézus a keresztre.

3.fejezet- Pink könyv

              ~Claret szemszög~
    Egyszerűen nem hiszem el, hogy Downey meghalt.Ész veszejtően gyosan futok a szobájáig és benyitok. Ott fekszik az ágyon Downey és arcára örök sikoly fagyott. Hirtelen eszembe jut amikor hívott.
-Lányok-mondom remegve, de nem tudom tovább mondani.Veszek egy mély levegőt és megpróbálok ura lenni a helyzetnek.Megköszörülöm a torkom és elölről kezdem.-Lányok! Engem ma.Downey hívott, hogy baj van azt hittem már megint egy hülyeség, de igaza volt!
Borzalmasan nagy bűntudat hasított belém.Miért nem voltam képes elvomszolni odáig a seggem és segíteni?! Ahj.Leülök az ágya szélére és belehajtom a fejemet a kezembe.Ekkor Hirtelen megint eszembe jutott az a férfi hang aki azt mondta: Semmi közöd. Ő volt a gyilkos.Csak Monával akartam megosztani a férfi beleszólását.
Folytatnunk kéne, mert telik az idő.
-Mona elkéne kezdeni a beavatást- súgom oda neki.
-Na gyerekek induljunk fel a padlásra és kezdődjék hát a beavatás!- köszönő pillantással ránézek Monára és ő viszonozza egy semmi baj bármikor pillantással. Sok embernek még mindig riadt az arca, de a többség már boldogabb színt vesz fel. Lassan lehajtott fejjel és csöndben felsétálunk a lépcsőn és visszaülünk a helyre.
-Oké újoncok! A beavatás mindjárt megkezdődik, de előtte első feladatként csoportokat alkotunk és körbe nézünk a házon mert házkutatást fognak végezni!-mondom és elkezdem beosztani a csoportokat.
Az első csoport: Én, Mona, Zara, Nicky és Sarah.
A második: Zoé, Chloé, Winter és April.
A harmadik csoportot, pedig nagyrészt újoncok alkották.
-Első csoport a padlást kutatja át a második a földszintet és a szobákat a harmadik a pincébe menjen! Na nyomás CoCo Tau-k - mondom mostmár magabiztosabban.
-Na jó!Kezdjük a régi ládák átnézésével!-ajánlom fel.Monával letérdelünk a földre és magunk elé kapunk egy-egy dobozt. Várom, hogy Zara, Nicky és Sarah is csináljon valamit.Két percig csak nézek rájuk furcsa tekintettel hátha felfogják mi is történik.Aztán hagyom hadd fecsegjenek tovább. Elkezdem kipakolni a doboz tartalmát. Van benne pár régi könyv és egy pár balett cipő.
-Lányok találtam valamit!-mondja Zara.Hátra furdulok, hogy megnézzem mi az és tátott szájjal bámulok arra.
Egy könyv az.Egy giga nagy rózsaszín könyv aminek a címe: Pink könyv.
-Olvassunk bele!
-Oké!Gyertek közelebb.
-Sarah légyszíves szólj a többieknek is!
-Miért mindig engem kell csicskáztatni?!
-Szólj a többieknek!- nem volt kedvem jófejnek lenni vele.Mindenkivel igyekszek kedves lenni és őt pluszba még utálom.
-Jól van úrnő!Parancsa számomra hülyeség, de meg csinálom.
Miután Sarah és a többiek visszatérnek elkezdi hangosan felolvasni a könyvet Zara.
-Ebbe a könyvbe a meghalt embereket fogjuk megörökíteni.A CoCo Tauban már évtizek óta történnek gyilkosságok.Úgy döntöttünk megérdemlik ezt az emberek.A szabályok egyszerűek újoncokon kívül bárkit be lehet írni- aki halott-.Ez volt a bevezetés.
Kézzel írták.Ez egy olyan napló szerűsèg lehetett.Nem?- állapítja meg Zara.Most a narancssárgás haját copfba kötve hordja ami nem túlságosan lila selyem ruhájához,de hiába, ha az ember arca szép mindegy milyen ruhát vesz fel.Ő mindig szép.Kicsit rekedtes hangja ellenére egész szépen olvas.
A kérdésére bólintással válaszolok és biccentéssel felszólítom arra, hogy olvassa tovább.
-Név:Padlás úr (nem tudjuk mi az igazi neve)
Ő volt az egyetlen ember akit  mi öltünk meg.Hiszen mit csinálhattunk volna?! A padláson lakott és mindig leskelődött utánunk a padláson lévő lyukból, amin keresztül a fürdőszobába lehet látni. Lehetséges, hogy valamelyik lányt meg is erőszakolta. Halála oka: kukucskálás közben "véletlenül" beszakadt a padlás.Bent a fürdőben lányok álltak tangában amikor egy lány csábolt neki és elkezdte úgy csinálni mintha lefeküdnének, de hátulról valaki megfojtotta a tangások közül.

-Ez durva.

2. fejezet~A válogatás

-----Mona szemszög-------
- Szia! Lilly vagyok! Még gólya lennék, szóval nem tudom, milyen ez a klub. De nagyon érdekel és szeretnék bekerülni...- zaklatott egy elsős. Képzelem mennyire ki van akadva Claret. Ő utálja a nyüzsgő- mozgó kérdezösködő elsősöket. Szerintem egész aranyosak, de sok mennyiségben elég fárasztóak. Most viszont csak velük kell törődnünk. Ez sajnos erről szól.
- Szólok a csajoknak, oké?- léptem oda Claret- hez.
- Jól van!- kicsit idegesebb volt a kelleténél, mivel ez az első éve CoCo királynőként.
- Kérlek nyugodj le a kedvemért!
Rám nézett ,,ez reménytelen" tekintettel.
     Fölrohantam a lépcsőn, amit nyáron újíitottak fel. Bekopogtam a névvel ellátott hófehér ajtókon.
- Gyerünk, gyerünk emberek! Kezdődik a szertartás!- kiabáltam. Amikor végeztem, visszamentem Clarethez. Még jött legalább 20 jelentkező. Barátnőm a kiborulás legszélén állt, úgy gondoltam, hogy egy kicsit átveszem a feladatot. Fölléptem négy lépcsőfokot és elkiáltottam magam:
- Sziasztok! Mona vagyok! Három és fél éve vagyok a CoCo Tau tagja. Gyertek utánam!
- Köszi!- suttogta Claret.
- Nincs mit!- mosolyogtam. Tudom, hogy utálja az újoncokat, pedig valaha ő is az volt. Mondjuk nem volt nehéz neki beilleszkedni, hiszen neki vannak a leggazdagabb szülei a városban. De egyáltalán nem látszik rajta. Mindig szerény marad, ha a pénzről van szó.
     Elkalauzoltam a jelentkezőket a padlásra, ahol a gyűléseket szoktuk tartani. A válogatást is ide terveztük.
- Mindenki üljön le!
- Hova?- kérdezték sokan. De voltak akik megértettek és lecsücsültek a szőnyegre.
- Oda! Nem csak libatollpárnás kanapéra lehet letenni a seggetek. Vagy esetleg azt igényelitek? Esetleg babapopsikenőcsöt valaki?
- Hát, nekem nem lenne felesleges! - jelentkezett egy lány.
- Hogy hívnak?
- Dina.
- Figyelj Dina! Ha te ilyen aggyal rendelkezel, ilyen mérhetetlen tudással, akkor sajnos nem itt a helyed. Mi túl butuskák vagyunk hozzád.- próbáltam neki elmagyarázni, aztán lebigyentettem a számat, mintha sajnálnám.- Szóval, légyszíves ne károsítsd a légkört tovább!
- Vagyis?- Hogy? Lehet? Valaki? Ilyen? Buta? Hogy?
- Ez azt jelenti szépen szólva, hogy légyszi húzz innen!
- Hát igen! Az látszik, hogy nagyon buták vagytok, ti ribancok! Nem is értem mit keresek még itt.
Leszaladt a padláslépcsőn, én utána kiáltottam:
- Köszönjük, hogy eljöttél kedves Dina!
Claret a sarokban támasztotta a falat, éshalkan kuncogott. A többi lányból pedig kitört a röhögőgörcs.
- Na jó, ez talán túlzás volt, de sajnos nem vehetünk be mindenkit.
Mindenki felsóhajt, aztán folytatom:
- De persze olyanok is vannak akik bekerülnek! Akik nem, azok pedig próbálkozzanak jövőre! Sok sikert!
Végre megérkezett a többi CoCo Girl is. Akkor kezdődjön a szertartás!
- Lányok, hol van Downey?
- Szerintem a szobájában maradt.- mondta Zara.
- Hívd ide légyszi!
- Oksi.
Zara leszaladt a lépcsőn aztán Claret összeszedve minden erejét, megszólalt:

- Kezdjünk! Balról, jobbra haladunk. Mindenki elmond magáról mindent! Ne feledjétek, ha beléptek ide, akkor többé nincs magánéletetek! Te kezded!- mutatott egy világosbarna hajú lányra.

- Sziasztok! Miranda vagyok, macskaimádó, tudom kicsit gáz. Van egy pasim, akivel már négy hete nem beszéltem. Szeretem a divatot és a parfümöket, meg a titokzatos dolgokat. A thriller könyveket, és fil...
- Claret! Csajok! Gáz van!- szaladt fel Zara a lépcsőn.
- Mi a gond?- kérdezte April.

- Downey! Meghalt...
- Na ez tetszik Miranda? Igazán titokzatos, nem?- mondtam.
- Öhh, de.
- Most komolyan Zara mi van?
- Mondom, hogy meghalt! Megölték!
- Ez most komoly?
- Nagyon nem vagy vicces Zara.

Szegényke majd megőrült, mert nem hittek neki, de én láttam rajta, hogy igazat mond.

1.fejezet

                                         ~Claret szemszög~

A mai nap végre  egy újabb tagot.Végre a CoCo Tau-ban nem csak kis elsősök vannak.Kezd elegem lenni belőlük.Mindenhol ott vannak körülötted hülyeségekről beszélnek.Ha megtudnák, hogy a CoCo Tau-ban mik is történnek pontosan.Nem azért van ez a szövetség, hogy egyfolytában a pink életről beszéljünk, hanem normális dolgokról.A CoCo Tau klubból csak pár cuki menő csajszi fog maradni. Ezért kell különleges embereket szeretnem, mint például erre Mona a tökéletes példa. Remélem eljön az avatásra- de ahogy a társadalmi állapotát elnézem biztos jelen lesz.

Hallom amint csörög a telefonom.Miért mindig a beavatás előtt 1 órával- 5 kor- hivogatnak?! Előkapom az asztalról a rózsaszín felhajthatós telefonomat és megnézem ki hív.Jajj, már megint Downey az. Kezd idegesíteni!

Az egész életemben elsősök fognak zaklatni?! Azért felveszem.

-Claret segítened kell!

-Mi az már megint megjött?Hányszor mondjam már el- mondtam volna még tovább, de félbeszakított. Ezért még jár neki!

-Nem, gyorsan gyere a szobámba!

-Miért?-kérdezem unott hangon, mert gondolom megint elő rukkol valami hülyeséggel.

-Mert...-itt megszakadt a vonal és egy mély hang folytatta tovább- Ahhoz semmi közöd!

A hang nem volt ismerős, de feltehetőleg a pasija volt az mást nem tudtam elképzelni.Akkor nem olyan nagy lehet a probléma inkább hagyom.

Rápillantok az órára. Mindjárt este 6 óra. Felkelek az ágyból magamra kapom a kék bojtos ruhám és felveszem.Hozzá egy kék mini kalapot amit ferdén a fejemre igazítok, majd neki állok a sminknek is. Nem akartam túl kihívót ezért most csak egy szolídabb rózsaszín szájfényt és kék szemhélypúdert kentem fel az arcomra. Mikor kész voltam lementem a CoCo Tau ház nappalijába. Mintha csengettek volna oda sétáltam az ajtóhoz és kinyitom.Mona állt az ajtóban.

-Vártam már, hogy gyere.Te vagy az első! 

-Jajj, de jó! Valahogy mindig elkések az ilyenekről!-mondja mosolyogva elég lelkesen.Nem kellett volna neki mondani, hogy szépen jöjjön, mert natúran szebb és különlegesebb volt, de mint mondjak most is szép volt. Térdig érő rózsaszín spagetti-pántos koktélruhába van.Göndör szőke haját most kiengedve hullik a vállára.Szemén nincs túl sok smink, de az is elég szolid.De a száján vörösrúzs van ami kiemeli különleges vonásait.

Bekísértem a nappaliba.

-Claret-kezdte- Rachel a vezetőségtől küldött neked valamit...

Elővett a táskájából egy borítékot amin az én nevem díszeleg: Claret Laurson.

Gyorsan feltépem, a borítékot és kinyitom.

-Érdekel?-kérdezem Monától.

-Aha felolvashatod...

-Oké kezdem:

Kedves Claret Laurson!

Úgy hallom a CoCo Tau lányszövetség most nem épp a fénykorát éli meg.Ajánlom, hogy szerezzen új tagokat különben fel kell bontanom a társaságát és akkor a CoCo Taunak vége.Mindezek mellett házkutatást fogunk végezni- a személyes holmikat nem fogjuk részletesen átnézni-, mert különleges dolgokat hallottam a házzal kapcsolatban.

Ui.: Kérem válasszon egy másik elnököt is a szövetségnek, mert ön nem elég.

-Ez durva.

-Ja.Erről ne szólj senkinek!- mondom lélegzet visszafojtva.Ekkor viszont nincs időm panaszkodni, mert legalább tíz újonc özönlik be az ajtón.

Prológus

WASHINGTON, 2003. szeptember 4
    Körbenéztem a barátaimat keresve, aztán hirtelen rájöttem, hogy ők nem léteznek. Amióta ide jártam az Eastern-be, nem ismerkedtem meg senkivel. Jó, talán a kollégiumos szobatársammal, de ő sem "otthon" tölti az éjszakákat, hanem a fiújánál, szóval ez sem számít. Úgy gondoltam jobb lesz ha beletörődök, hogy különc vagyok és az is maradok.
     Megfogtam a pink kabátomat és lehajítottam a rikító zöld pázsitra. Halk püffenéssel ledobtam magam a földre és elővettem a társadalomismeret könyvemet. Néha, néha abbahagytam az olvasást és fölpillantottam. Szánalmasnak éreztem magam. Látván a pasijaikkal viháncoló pompom lányokat, a nyaralós képeket mutogató csajokat, és a, és a CoCo Girls szuper alakú, tökéletes sminkű, Chanel ruhákat viselő klubtagjait. Mindig csodáltam őket már első évtől kezdve. Ahol megjelennek, ott eláll a lélegzet, a szemek rájuk szegeződnek, ők pedig "csak" végig sétáltak a folyosón.
      Hirtelen megláttam Ciara-t, aki előző félévben mellettem ült az előadásokon. Nem volt igazi barát mivel órákon kívül sosem beszélgettünk de nem akartam egészen 9-ig egyedül lenni. A könyvemet bedobtam a táskámba, ezzel összenyomva egy joghurtot, aztán szaladni kezdtem felé.
- Ciara! Várj! Ciara!
Ő megfordult. Mogyoróbarna haját a nap világosra szívta, sötét szemeit csalódottság öntötte el ahogy meglátott. Egy testre feszülő haspóló volt rajta, amin az Eastern logója díszelgett. Sohasem hordott ilyen merész ruhákat, de úgy tűnik a nyár alatt megváltozott. Egy feketehajú, magas izompacsirtával társalgott azelőtt, hogy megszólítottam.
- Hello, Ciara!
- Szia!- mondta lehangoltan.
- Hogy telt a nyarad?
- Kösz, jól.
Arra számítottam, hogy majd visszakérdez, de nem. Helyette leült az izmos pasi ölébe, akivel eddig beszélgetett és hosszan megcsókolta.
- Hát, akkor én nem is zavarnék.- sétáltam el.
De gáz vagyok.- gondoltam.
       Iszonyatosan WC-znem kellett, így gyorsan berohantam az egyetem épületébe. Kitéptem egy fülke ajtaját aztán becsaptam magam mögött.
- Gondolkodtál már azon, hogy belépsz a CoCo Tau-ba?- szólalt meg egy hang a mellettem lévő WC-től.- Hahó, ismeretlen! Hozzád beszélek!
- Hozzám?- kérdeztem.
- Nem, magamban beszélek bakker. Van más valaki itt, akihez szólnék?
- Van itt bárki?- ordítottam, erre hangosan elnevette magát.
- Ez vicces volt.- mondta. Elég fura volt így, a WC-n ülve beszélgetni.- Claret vagyok. Hogy hívnak?
- Ramona.
- Ez hülye név! Mostantól Mona vagy!
- Hmm, oké.
- Akarsz CoCo Girl lenni?- kérdezte és lehúzta a WC-t. Én bólogattam.- Hallod?
- Ja, igen, persze!- én is kimentem a fülkéből.
- Tessék!- egy papírcetlit adott a kezembe, amire egy lakcím volt írva.- Gyere ide este 6-ra! Válogatást tartunk. Kicsit alakítsd át magadat.

Ez a néhány perc, az hogy pisilnem kellett megváltoztatta az életemet. Azon az estén új családom lett, a CoCo Tau. Most már ők alkotják az életemet. Bár nem minden csillogó, tündéri a CoCo lányoknál... Sőt, egyre jobban úgy érzem nem kellett volna bekerülnöm hozzájuk.