Claret vigyorogva szökdécselt hozzánk, mi pedig hangosan vihogtunk. Sarah, mint általában ezt a melltartója pántját igazgatva tette.
- Máris becserkészted az új fiút?- kérdeztem.
- Neeem.-pirult el.
- Mi a neve?
- Jeff.
- Aranyos.- mondta Zoe.
- Ha hallanád az egész nevét, akkor nem ezt mondanád.
- Hadd találjam ki! Jeff Pussyface!- kiáltottam. Kicsit hangosabban a kelleténél, ezért mindenki ránk figyelt.
- Perverz disznó! Punciarc? Ez most komoly, Mona?
- Inkább mondd el.- Sarah végre abbahagyta a dekoltázsa igazgatását.
- Jeff Jefferson.
- Most viccelsz.
- Nem, dehogy.
A mi röhögésünk töltötte be az egész folyosót. Az összes tanuló minket nézett, de nem zavart, mert ezt már megszoktuk.
- Akartok még jobban nevetni?- mondta Sarah.
Igazából, már akkor is sírtunk a röhögéstől, de kinek ártana a boldogság?
- Jöhet!
- Figyeljetek! Most úgy teszek mintha, elköszönnék!- suttogta aztán hangosabban szólalt meg. - Sziasztok csajok!
Elindult a szekrények felé, ahol a focista fiúk és az informatika klubosok (öhhm, stréberek) álltak. Hirtelen elesett,leejtette a könyveit, de tudtuk, hogy direkt csinálta. Minden férfinemű aki a környéken volt, odaszaladt. Egymással veszekedve segítették fel Sarah-t és vették fel a tankönyveit.
- Ekkora balekokat...- sétált oda hozzánk, közben nevetett.
- Sarah, miért gonoszkodsz folyton?
- Nincs humorotok.- mondta, aztán sarkon fordult és elment.
-Basszus, neki elfelejtettem szólni!- jutott eszembe.
- Miről?
- A plázáról.
- Ja tényleg.
- Mindegy!- mosolygott Claret.- Menjünk a dirihez!
- Az igazgatónőhöz, drágaságom!- nevetett Zoe.
- Jaj, tényleg! Bocsásson meg, kedveském!
Elindultunk hárman az irodába, közben arról veszekedtünk, hogy ki beszéljen. Végül úgy döntöttek, hogy én, mert olyan "meggyőző" vagyok. Bekopogtattunk az ajtót, aztán meghallottuk az igazgatónő rekedt, öreg hangját.
- Gyere!
- Jó napot Mrs. Thatcher!- mondtuk kéjes hangon.
- Szervusztok lányok.
Nem tudom hány dioptriás a diri szemüvege, de az biztos, hogy nyolcszorosára növeli a szemgolyóját, ezért úgy néz ki mint egy bagoly. Mint mindig, amikor meglátjuk, elkezdtünk röhögni, de próbáltuk visszafojtani.
- Szóval...-mondtam, de elég nehéz volt megszólalni.
- Miss Parker?- vonta fel a szemöldökét az igazgatónő, amitől csak még röhejesebb volt.
- Tudja, a CoCo Tau forgalmazza a jótékonykodást... A Unicef tart ma egy adománygyűjtést az etióp gyermekek számára.
- Ühüm.
- A lényeg, hogy szeretnénk rá elmenni.
- Hol lesz ez?
- Focus Plaza.
- Utánanéznék...
- Természetes! Írja be ezt a webcímet!- a kezébe nyomtam egy papírcetlit, amit Zoe adott nekem, mert csinált a Unicef-nek egy áloldalt, amin rajta van, hogy ez az adománygyűjtés tényleg létezik. Mrs. Thatcher egy ideig csak a monitort bámulta óriás pupilláival, de aztán előhúzott egy papírt és lefirkantotta a maga részeges írásával:
Tisztelt Tanárnő!
A CoCo Tau szövetség tagjait elkérem a társadalomismeret előadásról és megkérem, hogy délután juttassa el hozzájuk az anyagot. Köszönettel: Racquell Thatcher, felettese.
- Nagyon köszönjük!- erőltettünk vigyort az arcunkra aztán kiléptünk az irodából.
Összegyűjtöttük a lányokat és aláírattuk az oktatókkal az igazolást. Diane és Sophie kocsijával mentünk a Focusba. Hihetetlen, hogy még ilyenkor is tele van a bevásárlóközpont! Miért nem dolgoznak az emberek? Mondjuk, én beszélek...
- Kell vennünk egyen pólót és egyen szoknyát! Hol kezdjünk?- állt meg a bejáratban Claret. Sosem szoktunk ugyanolyan ruhákat venni de mivel egy hét múlva volt az Eastern Szövetség Bemutató, ami arról szól, hogy fölsorakoznak a klubbok az egyetem előtt és a gólyák tájékozódhatnak egy kicsit, de sajnos oda kell egyenruha.
- Egyértelmű.- mondta Nicky aztán kórusban folytattuk.- Chanel!
Elindultunk a "mi kis mennyországunk" felé. A boltban észrevettem, hogy Sophie nem válogat olyan önfeledten mint általában.
- Mi a baj?- kérdeztem tőle.
- Figyelj, van ott egy férfi az öltönyöknél.- suttogta.
- Igen?
- A parkoló óta követ minket...
- Biztos?
- Igen! Nem vagyok hülye! Jaj, már megint minket néz!
Kicsit túl feltűnően néztem hátra, ezért összetalálkozott a pillantásunk. Elkapta a fejét, ahogy meglátta, hogy őt nézem. Fekete napszemüveget viselt, és kalapját az arcába húzta. Magas volt és nyurga. A fejfedője alól kilógott néhány barna hajfürt.
- Claret siessetek! Menjünk vissza a suliba!- mondtam, de nem foglalkozott vele.
- Mi a bajod?- kérdezte.
- Semmi.
Megláttam egy fekete bő haspólót, aztán úgy döntöttem, hogy az jó lenne. Igazából akkor teljesen mindegy volt, hogy mit fogok majd fölvenni, csak arra vágytam, hogy végre biztonságban érezzem magamat.
- Csajok, erre rátudnánk nyomtatni a logót.
- Igen, egész jó...
- Nem egész jó, hanem most erre az alkalomra tökéletes! Szoknya van már?
- Igen.- mondták kórusban.
- Akkor húzzunk el gyorsan!
- Mona, minden oké?
- NEM!- kiabáltam. Néha odapillantottam a férfira, és észrevettem, hogy újra minket néz.
- Jól van.- nézett rám furán Claret.- Mindenki vegyen le belőle a saját méretében!
Szerencsére senki nem kérdőjelezte meg a döntést, így szépen sorjában leakasztották a pólókat, aztán kifizettük a suli pénzéből.
Elindultunk a parkoló felé. Ahogy elindultunk, néhány perccel utána észrevettem, hogy a férfi is oda tart. Most már biztos voltam benne, hogy Sophie-nak igaza volt. Ahogy lelassultunk, ő is azt tette. Ahová kanyarodtunk, ő is arra ment. Amerre néztünk, ő követte a tekintetünket. Beszálltunk a kocsiba, én elvállaltam a vezetést. Amikor mindenki elhelyezkedett, beletapostam a gázba, közben végig a kis Smartot figyeltem, amiben a titokzatos pasi ült. Szorosan utánunk jött, nem figyelve az útra.
- Szóval, mi a gond Mona?- kérdezte Daisy, sipító hangján.
- Figyeljétek, mögöttünk kettővel azt a fekete kocsit! Ül benne egy fickó, aki már azóta követ, amióta a plázában vagyunk.- feleltem.
- Komoly?
- Ühüm. Nem tudom, kicsit paranoiás vagyok a Downey ügy miatt.
- Szerintem mindenki. Egész éjszaka nem aludtam, amikor pedig sikerült lehunynom a szememet furcsa hangokat képzeltem be magamnak.- mondta Winter.
- Tegnap este, amikor már nem láttatok, átmentem Dan-hez, annyira be voltam szarva. Aztán reggel visszajöttem.- szólalt meg Daisy.
- Nem tudom miért vagytok úgy kiakadva. Teljesen biztosítottuk a házat azóta, hogy meghalt.
Claret-nek nincs igaza. Ezek a gyilkosok bárhogy bejutnak! De nem is ez a lényeg! Egy hulla feküdt a tetőn, ez azért mégis elég ijesztő.
- Bakker lányok, van valakinek lapátja?- kiáltott Winter.
- Nyugi, szereztem!- mondta Claret.
- Akkor délután eltemetjük Downey-t. Oksi?- kérdeztem.
- Jó. Figyeljetek, én utána elmegyek Dan-hez. Nem hiszem, hogy a CoCo házban maradnék.
- Szerintem én sem. Elhívtak a buliba Casey-hez.- mondta Winter.
- Engem is.- csatlakozott April, aki mindig Winterrel van. Soha nem szakadnak el egymástól, ami elég vicces, mert a nevük szerint teljesen ellentétek.
- Szuper!- kiáltott szomorúan Claret.
- Figyelj, tudom, hogy ez neked nem esik jól, de az a ház nem biztonságos.
- Annyira nem érdekel, hogy mit csináltok, oké?
Visszaértünk a sulihoz, aztán berohantunk az épületbe. Ide már nem követett a férfi szerencsére.
A maradék órák simán lementek, aztán haza mentünk. Lapátoltunk fél órán keresztül, amikor végre sikerült egy normális gödröt létrehozni. Megkértük Joe drágát, hogy hozza le Downey-t és helyezze el a gyönyörű sírjába. Dobtunk rá pár vörös rózsát, aztán visszaraktuk rá a földet. Nem volt túl ünnepi a temetése, de egy gyilkosság volt, így nem is gond.
Miért nem szólunk a szüleinek? Néhány nap múlva észre fogják venni, hogy nincs meg, akkor azt hiszik, hogy eltűnt. Senkinek nem szabadna tudnia, hogy a CoCo házban hányan haltak meg. De sajnos nagyon sokan pletykálnak, így kijutott a külvilágba. De egyelőre még úgy gondolják, hogy csak mende-monda.
Kezdett sötétedni. Claret nagyon ideges volt, mert mindenki elment valahová, rajtam, Zara-n és rajta kívül. Igazából én is nagyon féltem, de tudtam, hogy nagyon kiakadna, ha én is elmennék, de muszáj volt egy próbát tennem.
- Figyelj, Claire...
- Hallgatlak.- mondta ingerülten.
- Csak annyi, hogy esetleg átmehetnénk az Alfákhoz...
- Ahhhhjjj, menj csak!- kiabált.
- Te nem szeretnél?
- Nem hagyom cserben a CoCo Tau-t!!!! Tűnjetek el! Most!
- Claret, hagyd már abba! Nem vagy normális! Nem arról beszélünk, hogy itt hagyjuk a klubbot, hanem arról, hogy két napja meghalt itt egy lány! Meggyilkolták! Nem szeretném úgy végezni ahogy ő!- ordítottam.
- Mona, csalódtam benned! Nem akarlak látni!
